Nem, nem a klasszikus Hobo lemezről lesz szó :) Inkább a könyvvadászatról szeretnék írni, ami szerintem a vadászat legszebb formája. Annál mindenképpen nemesebb, mint ártatlan élőlényeket puszta szórakozásból legyilkolni, ráadásul távolból, puskával. Ha mondjuk valaki megpróbálná utolérni a szarvast, és puszta kézzel elfogni... azt jobban megérteném.
Szóval... vadásszunk inkább könyvekre. Az ötlet ma reggel a metrón jutott eszembe, pontosabban az a szörnyű felfedezés jutott el az agyamig, hogy milyen régen voltam antikváriumban. Főiskolás koromban minden nap bementem az egri Líceum mögötti kis antikváriumba, ahol 20-30 forintért igazi kincseket találtam. Olyan sokat jártam oda, hogy csak a kedvemért elindítottak törzsvásárlói kedvezményt, de tényleg. Azt hiszem, azóta nem járok antikváriumokba (értsd: vadászni), amióta Budapestre költöztem. Nem mintha itt nem lennének jó antikváriumok, csak valahogy az árak mások. Mert lássuk be, egy agyonolvasott Vonnegut könyvet ismeretlen kiadásban megvenni 120 forintért sokkal jobb, mint 3000-ért. Megvan benne a vadászat izgalma - és ez nem a spórolásról szól.
Úgy vettem észre, hogy a fővárosi antikváriumok nagyon is tisztában vannak azzal, hogy mi számít kincsnek, és ennek megfelelően árazzák be őket. A Macskabölcsőt éveken át hajkurásztam, és végül egy elég rongyos példányt vettem meg kb. 4000 forintért. A sors iróniája, hogy pár hónapra rá újra kiadták.
Megintcsak érdekes kérdés az online antikvárium. A bookline-ról sok olyan könyvet beszereztem, amit szintén évek óta kerestem, ami persze tök jó, de valahogy az az érzésem, mintha nem szimplán nyomorult puskával venném célbe a szarvast, hanem hiperszuper távcsöves puskával. Oké, végre megvan a hőn áhított könyv, de az érzés szörnyen hiányzik: amikor véletlenül akad a kezünkbe a kincs, és aztán belelapozunk a hátuljába, és ceruzával ott figyel benne a 300 forintos ár.
És akkor még nem beszéltem arról, hogy az antikvár könyveknek nemcsak lelke, története is van. Lehet, hogy másokat zavar, ha egy könyvben ott van valakinek a neve, vagy éppen egy könyvtári pecsét, nekem ettől csak még érdekesebb, még értékesebb lesz a dolog.
Sajnos mostanában már nem vadászok, inkább afféle nagybevásárlásokat tartok, mintha csak Tecskóba mennék. A környéken nem hogy jó antikvárium, jó könyvesbolt sincs, így hetente egyszer, amikor a dolgom arra visz, beugrok egy Alexandrába vagy libribe. Ha maradunk a vadászatos hasonlatnál, ez olyan, mintha atombombával mennék szarvasra. Azért a véletlen felfedezések öröme még mindig megvan, mostanában pl. a Weöres Sándor kötetek újra kiadásának örülök nagyon. Bár erről is egy szép vadászat jut eszembe, amikor kétségbeesetten dörömböltem egy már bezárt antikvárium ajtaján, mert kiszúrtam a kirakatban az oly rég keresett Weöres összest. És ki is nyitott a bolt a kedvemért.
