Szerző: José Saramago
Kiadó: Európa, 2007
Úgy tűnik, beérett az Embermás, mert újra Saramago kötetet olvastam el, sőt, időközben beszereztem egy harmadik könyvét.
A Halálszünet befejeztével nyugodtan állíthatom, hogy új kedvencre leltem Saramagóban, tetszik a stílusa, tetszenek a történetei. Kizökkent és elvarázsol, gondolkodásra késztet, tele van nyelvi leleményekkel, egyszerre tradícionális és modern, szóval minden megvan benne, amit az irodalomtól elvárhatok.
Az Embermás után újra groteszk és abszurd témával találjuk szemben magunkat, a szünetet tartó halálról.
Akárcsak a hasonmásról szóló történet, ez is agyonrágott csont már, Saramago mégis olyan szemszögből, olyan módon tálalja, hogy egyáltalán nem érződik klisének. Személy szerint eddig Terry Pratchet egyik korongvilágos sztorija volt a kedvencem a témakörből, a Kaszás. A halál ott is szabira megy, csak abban nem szimplán eltűnik, hanem beáll a mezőre kaszálni :)
Most egy kicsi sci-fire vágyom, de hamarosan jön majd egy újabb Saramago könyv... a Vakságot egyelőre még nem sikerült beszerezni, ráadásul azt is megtudtam, hogy folytatása is van, szóval lesz meg José bőven.
Végezetül álljon itt egy olyan idézet a könyvből, ami bekerült nálam a top10 idézetbe:
"A halál életében először tapasztalta meg, milyen az, ha valakinek egy kutya van az ölében."