Szerző: Philip K. Dick
Kiadó: Agave, 2003
Ha jól emlékszem, az Agave kiadó ezzel a kötettel robbant be a hazai könyvpiacra, de ha nem is, az tuti, hogy az első könyvei között volt. Az elmúlt hét évben szinte az összes Dick könyvet megvettem, amit kiadtak, talán csak a legutóbbi két könyv hiányzik, és a nagy részét el is olvastam. Valamiért azonban pont Az ember a Fellegvárban kimaradt, bár évek óta ott van a gyűjteményben. Ugyanaz a helyzet, mint Murakamival volt: addig nem akartam megvenni az új könyveit, amíg még van a polcon olyan műve, amit nem olvastam.
Bár az egyik kedvenc íróm, óvatosan bánok Dick könyveivel. Pár alkotása annyira felkavart (pl. a Palmer Eldricht...), hogy utána hónapokig nem is volt lelkierőm gondolni rá. A Valistól is teljesen megzakkantam. Ehhez képest erről a könyvről azt kell mondanom, hogy kifejezetten könnyen emészthető. Semmi skizofrénia, semmi paranoia, semmi önmagából kiforduló világ. Talán az utolsó 20-30 oldalon halványan éreztem azt a borzongató őrületet és zsenialitást, ami annyira magával tud ragadni az íróban. Ez egyáltalán nem baj, mert a mester újra tudott meglepetést okozni, mondhatni új oldalát ismertem meg.
Az életrajzából kiderül, hogy Philip K. Dick mindig is szépirodalmi író akart lenni, és szenvedett attól, hogy nem ismerik el "igazi" íróként. Szerintem ez a könyve sokkal inkább szépirodalom, mint sci-fi, és megérdemelné, hogy az olyan művekkel emlegessék egy lapon, mint Az ötös számú vágóhíd. Abban nem vagyok biztos, hogy valóban ez a könyv teremtette volna meg az alternatív történelmi regény műfaját, ahogy az a borítón áll, de az biztos, hogy a műfajon belül mérföldkő.
A kivitelezés csillagos ötös, a borító hangulatos, ötletes, mint ahogy a fejezeteket elválasztó Ji-king jelek is. Szóval így hét év távlatából is köszönöm, Agave.