Gőzerővel olvasok egy sci-fit (A kozmonauták vára), addig is, jöjjön egy újabb lemez, a Take That új korongja. Nem tudom, hogy az internetnek melyik sötét bugyrában bujkáltam mostanában, de teljesen lemaradtam Robbie Williams nagy visszatéréséről a Take Thatbe. Ez azért is fura, mert az egész napomat az interneten szörfözve töltöm, és ebbe gyakran esnek bele zenei oldalak is...
(Ha már a netnél tartunk, hadd dícsérjem meg a Take That új weboldalát is, remekül megoldották, hogy a monitoron is jól nézzen ki, ugyanakkor mobilra is optimalizálták. Lásd: www.takethat.com)
A gyanúmat a tévében látott, Gary Barlow-val közös duett keltette fel, ami homoerotikus (?) töltete ellenére kifejezetten jó klip és dal szerintem. Magával a ténnyel az alábbi videóban szembesültem, de szerencsére még pont időben ahhoz, hogy elcsípjem a lemezmegjelenést.
A korong Angliában az "idei évszázad eddig legjobban fogyó lemeze" lett az első napon, ami persze enyhe ferdítés, ugyanakkor azért az egy nap alatt 235 ezer példány valóban meggyőző.
Az óriási érdeklődés nyílván a "klasszikus" Take That visszatérésének szól elsősorban, noha a Progress valóban jó lemez lett. Megújult hangzás-, és dallamvilág jellemzi az albumot, feltűnően sok elektronikával, és jóval mélyebb szövegekkel, mint ami csapatra a kilencvenes években jellemző volt. Robbie újra elemében, a belinkelt The Flood mellett a Pretty Thingsben is kiemelkedő teljesítményt nyújt.
Néha azért befigyel a nyolcvanas évek és a szintipop is, de ez mostanában trendinek számít. Asszem. Külön pirospont jár az Eight Letters extra gagyi szintihangzásáért és Vangelis áthallásaiért.
Amíg a lemez nagyon tetszik, már csak az a kérdés nem hagy nyugodni, hogy Robbie ennyi idő után miért gondolta meg magát. Vajon nem futott neki annyira jól mostanában a szekér, és inkább biztosra ment? Vagy csak a zenei pályán töltött húsz évét akarta ezzel megkoronázni?
