A sok old-school sci-fi után jöjjön újra egy kis kortárs tudományos-fantasztikum, méghozzá az egyik kedvenc mai orosz (pontosabban: kazah) szerzőmtől, Szergej Lukjanyenkótól. Sajnos az Ugrás az űrbe folytatását egyelőre nem volt alkalmam beszerezni/elolvasni, viszont a legutóbbi könyvvásárló körutam során kezembe akadt a Világok őre...
Már az első pár oldal elolvasása után rá kellett jönnöm, mennyire hiányzott a lelkemnek Lukjanyenko stílusa és fantáziája, mohón faltam a Világok őre minden sorát. Különösen, hogy ebben a könyvben mintha több kikacsintás lenne az olvasó felé, mint az Őrség-sorozatban, és az író jelenléte is jobban érezhető. Több benne a humor és az irónia, több benne a kulturális utalás.
Az egyik kedvenc részem az, amikor a történet főhőse tanácsot kér egy sci-fi szerzőtől, aki végigsorolja, hogy a nagy orosz mesterek közül ki hogyan építené fel a sztori láncolatát.
Egyszerre tisztelgés ez a példaképek előtt, ugyanakkor érzek benne némi "Így írtok ti" féle fricskát is. Az alapsztoriról is sok nagy irodalmi előkép beugrott, például Dosztojevszkij Hasonmása, vagy A per Kafkától. (Apropó, említettem már, hogy Dosztojevszkij és Vonnegut is november 11-én született?)
A történet - annak ellenére, hogy egy már ezerszer lelőtt sablont vesz alapul - meglepően fordulatos és élvezhető, mégis azt kell mondjam, hogy nem ér az Őrség könyvek nyomába.
Másfelől pont a korábban említett személyessége miatt Az ugrás az űrbennél jobban tetszett. Most, hogy egy kicsit utánaolvastam, ez sem önálló könyv, szóval kíváncsian várom a folytatását.
A magyar kiadásról csak annyi kiegészítő megjegyzésem lenne, hogy a borítója szokás szerint nagyon látványos, viszont őszintén megvallva nem ragadta meg a könyv világát, hangulatát, túlságosan teátrálisnak érzem. A fordítás természetesen csillagos ötöst érdemel :)
