Már nem is mentegetőzöm tovább, megint nagyon lassan sikerült befejeznem egy könyvet, és megint nagyon sok időmbe telt, hogy eljussak idáig, hogy posztot írjak róla. Olyannyira, hogy már mindjárt írhatom is a következőt :)

Vicces belegondolni, hogy a blogon hány olyan könyvről írtam már, ami a Neurománc nélkül sosem született volna meg, elég ha csak néhányat linkelek: Ready Player One, Snow Crash, Valós halál, Lucifer sárkánya...

És hát akkor arról a rengeteg filmről nem is beszéltem, amik olyannyira meghatározták a fiatalságomat, mint a Mátrix (ami felháborítóan sokat nyúlt), a Ghost In The Shell, Dark City, a 13. emelet és így tovább.

A Neurománc közel húsz éve látott napvilágot, és tökéletesen működik ma is. Magába szippant, kiforgat és beforgat. Néha brutális, máskor költői (külön riszpekt Ajkay Örkény fordításáért).

Csak annyit tudok mondani, hogy sajnálom, hogy nem 15 éve olvastam először... de elolvastam, és ez a lényeg.