A kis házilag vezetett statisztikámban - miszerint kedvenc íróim milyen arányban szerepelnek a blogon - Frank Herbert előlépett az első helyre, bár holtversenyben van Philip K. Dickkel, mindkettejüknek hat könyvéről írtam már a Neveletlen hasábjain.

Akárcsak Dick, Herbert sem okoz sosem csalódást: akármilyen témában, akármilyen terjedelemben is olvasok tőle, mindig le tud nyűgözni.

Így volt ez a Védett nőkkel (eredeti címén: Fehér pestis) is, ami komplexitását, mélységét, felépítését is tekintve a Dűne könyveket idézte számomra. Akárcsak a Dűne-ciklusnál, itt is azt éreztem, hogy Herbert igazi mesterember az írás tekintetében, akitől csak tanulni lehet: legyen szó karakterépítésről, filozófiáról, tudományos részletességről vagy akár történelmi hitelességről.

A blogon szívesen játszok el a gondolattal, hogy az egyes olvasmányokat én hogyan interpretálnám (pontosabban: hogyan látom a képzeletemben), és a Védett nőkből szerintem nagyon jó, igényes tévésorozatot lehetne készíteni, ami akár 4-5 évadot is kitöltene az összetettségét tekintve...

Sokáig egyébként azért nem vágtam bele a könyvbe, mert (szégyen-gyalázat) még nem olvastam Merle Védett férfiak című regényét, és a beharangozó szerint Herbert könyve egyfajta "ellenpárja" az eredeti műnek. Nos, ez csak annyiban igaz, hogy az alapszituáció hasonlít: akárcsak Merle történetében, itt is csak az egyik nemet veszélyezteti egy halálos kór...

Jobban utánaolvasva a legtöbb fórumon egyetértenek a rajongók abban, hogy Herbert nem feltétlenül ellenpárnak vagy tudatos utalásnak szánta könyvét, és csak a hazai fordítású cím utal ennyire közvetlenül Merle művére, jó magyar szokás szerint elferdítve az eredeti címet.

Ha már a fórumoknál tartunk, az kellemes meglepetésként ért, hogy a hazai oldalakon több, nagyon részletes elemzést is találtam a könyvről, többek között itt és itt.