A dal madárrá avat

Szubjektív könyvajánlók és lemezajánlók egy megrögzött könyvmoly és szobazenész fejéből, aki egyébként sci-fi őrült.

Neveletlen a facebookon

Címkék

adaptáció (3) agave (16) alan dean foster (1) alison (1) alternatív (1) alternatív történelem (3) amy winehouse (1) antikvárium (2) artur c clarke (4) avatar (1) blogger (1) boris vian (3) brandon hackett (1) brian (1) brian w aldiss (7) bruce sterling (1) buddhizmus (4) bulgakov (1) burok (1) dosztojevszkij (3) dűne (6) ebook (1) éhezők viadala (1) embermás (1) fantasy (3) feldmár andrás (2) fighters (1) film (2) fluor (1) fókuszolás (1) foo (1) foo fighters (12) frank (1) frank herbert (9) gondolkozz es gazdagodj (1) halál (2) harry harrison (1) háta (1) hbo (1) hegylakó (1) hello kitty (1) herbert (1) hesse (3) hornby (1) ihm (1) írás (1) isten (1) i blame coco (1) japán földrengés (1) jevgenyij zamjatyin (1) jim jarmusch (1) john carter (1) kilgore (2) kim stanley robinson (2) konyha (2) könyv (2) krauss (1) kritika (1) kurkov (1) kurt (2) laing (1) lukjanyenko (6) márai (1) marketing (3) mcdevitt (1) meditáció (1) megrázó (1) meyer (1) mögött (1) morgan (1) murakami haruki (2) naomi (1) neal stephenson (1) neil gaiman (9) nirvana (6) novik (1) olvasás (1) onetti (2) ördögcsapda (1) óriás (8) őrség (5) orson scott card (1) pekingi ősz (1) példák hullámokra (1) pelevin (8) philip k dick (14) plant (1) ponyva (1) posztmodern (3) pratchet (1) pszichológia (2) queen (1) raising (1) ray bradbury (3) richard (1) robbie williams (1) robert (1) robert charles wilson (1) robert sheckley (1) robert silverberg (2) roger zelazny (4) sand (1) saramago (2) sárkány (1) sci fi (60) shuffle (1) sonic highways (3) stephenie (1) stradivari (1) stratéga (1) szepes mária (1) sziddhárta (1) szorokin (1) sztrugackij (1) született (1) take that (1) tankcsapda (2) terry gilliam (1) terry pratchett (1) történelem (1) trout (2) ugrás az űrbe (1) ukrán (1) ulpius (1) u 2 (2) vadászat (1) valós (1) válság (1) véletlen (1) vers (1) vonnegut (16) william gibson (2) wtf (1) zanzibár (1) zene (15) Címkefelhő

Foo Fighters: Saint Cecilia EP

Városi Farkas 2015.11.23. 15:30

Nem kell tovább találgatnia a Foo Fighters rajongóknak: a banda honlapján hetek óta tartó visszaszámlálás után végre kiderült, hogy egy 5 számos, ingyen letölthető EP-vel leptek meg minket Dave Grohlék.

Pár nappal azt követően, hogy a csapat lemondta európai turnéjának maradék helyszíneit a párizsi borzalmak után, ez a kis meglepetés is teljesen más megvilágításba került, és Dave Grohl egy kiegészítő levélben a terrortámadás áldozatainak ajánlotta a kislemezt - mi több, a jótékony adakozásra ösztönzi a lemez letöltőit.

"Now, there is a new, hopeful intention that, even in the smallest way, perhaps these songs can bring a little light into this sometimes dark world. To remind us that music is life, and that hope and healing go hand in hand with song. That much can never be taken away." Persze mit is várhatnánk egy olyan kislemeztől, amit Szent Cecíliáról, a zene védőszentjéről neveztek el? (ami egyébként annak a kis motelnek is a neve, ahol a felvételek készültek tavasszal).

1035x1035-foo_st_cecilia_vinyl_800x800_1024x1024.png

A nagyon pozitív üzenet mellett a St. Cecilia dalai valóban bíztatóak: a Sonic Highways nehezebben emészthető, kísérletező és eklektikus dalai után ezek már "klasszikus" Foo szerzemények.

A címadó nóta hozza a Wasting Light hangzásvilágát, a Sean vérbeli korai Foo dal, a Savior Breath jó kis Grohlos zúzda, az Iron Rooster tökéletesen passzolna az In Your Honor akusztikus lemezeinek dalai közé, a The Neverending Sigh pedig Dave bevallása szerint már húszéves szám...

A kislemezhez készült eredeti levélben Dave Grohl maga is úgy fogalmazott, hogy olyanok ezek a dalok, mint az erdőben elejtett morzsaszemek, amik segítik a hazautat.

És milyen finomak ezek a morzsák!

Update:

Az NME kritikája

A CoS kritikája

Mindkettő egyetért velem :)

 

Címkék: foo fighters

Szólj hozzá!

Koncert - egy paranoiás Foo Fighters rajongó szemével

Városi Farkas 2015.11.13. 16:24

Nem kapok jegyet.
A jegy, amit online vettem, hamisítvány.
Az online megrendelés során ellopták a bankkártya adataimat.
Az átvett jegyemet elhagyom vagy ellopják.
Kiposztoltam a jegyről a képet a Facebookra, és a vonalkódot lenyúlva valaki felhasználja a jegyem.
Elmarad a turné, mert Dave Grohl eltörte a lábát.
Csak a bécsi koncert marad el.
A befizetett koncertbusz kamu.
Megszűnik Schengen a menekültválság miatt, és nekem nincs érvényes útlevelem.
Nem készül el időben az útlevelem.
Lekésem a koncertre szervezett a buszt.
Otthon hagyom a koncertjegyet.
A busz otthagy egy benzinkúton.
A busz lerobban és lekésem a koncertet.

Eltévedek Bécsben, és lekésem a koncertet.
Nem fogadják el a jegyemet a belépésnél.
Utolsó percben lemondják a koncertet, és helyette a Coldplay lép fel.
Nem kapok olyan pólót, amit szeretnék.
Nem mehetek be az első sorba.
Ha kimegyek pisilni, nem engednek vissza az első sorba.
Dave Grohl felhív a színpadra énekelni, és nem tudom a dalszöveget.
Csak másfél órás lesz a koncert.
Szarul fog szólni a koncert.

Nem fogják játszani a These Days-t.

Nem lesznek jófejek.

vag.jpg

Hát nem.

Bár a benzinkúton tényleg majdnem otthagytak.

Címkék: foo fighters

Szólj hozzá!

Sonic Highways 3. rész (Nashville)

Városi Farkas 2014.11.04. 12:17

Töredelmesen bevallok nektek egy szörnyű titkot a múltamból: kb. tizenkét évesen egy Kenny Rogers bakelitlemezt kértem karácsonyra. Mentségemre legyen mondva, hogy valójában a Planet Texas klipje fogott meg annyira, hogy erre vetemedjem - hiszen már akkor is nagy sci-fi rajongó voltam. Íme:

kenny.jpg

Ha már az őszinteségnél tartunk, azt is férfiasan bevallom, hogy kicsit tartottam a Sonic Highways sorozat Nashville-ről szóló epizódjától. A bekezdésben említett megbotlásom ellenére nem igazán rajongok a country műfajért, és nem is nagyon ismerem.

Szerencsére Dave Grohl és csapata most sem okozott csalódást, és ez az epizód is legalább annyira tetszett mint a többi. Pontosan azért, mert Dave és társai ugyanolyan őszinteséggel kezelték a műfajt, mint jómagam a bejegyzésben.

A nyitójelenetben azt láthatjuk, hogy Nate és Pat értetlenül nézik a legendás country-szálló szobájában a falra kihelyezett legendák képeit, és beismerik, hogy szinte senkit sem ismernek fel az előadók közül. Már-már komikus az a rész, amikor Dave Grohl kertelés nélkül elmondja Zac Brownnak és zenekarának, hogy soha, egyetlen számukat sem hallotta még - miközben azért találkozik velük, hogy ő legyen az új albumuk producere.

Az egész epizód üzenete is elég erős szerintem: a 3. Sonic Highways azzal zárul, hogy maga Nashville valójában egy lelketlen slágergyár, egy erre szakosodott ipar központja, és csak azok az előadók számítanak igazán, akik szembe mertek szállni a gépezettel.

Félreértés ne essék: a Nashville-ről szóló részben Dave Grohl ugyanazzal az alázattal és maximalizmussal kezeli a műfajt és a várost, mint az első két epizód esetében. Sőt, azt kell mondanom, hogy rendezés szempontjából eddig ez volt a legjobban felépített rész. Többször elhangzik a híres zenészek szájából, hogy a country igazából történetmesélős műfaj - Dave Grohl pedig ennek megfelelően, elég didaktikusan, szinte történetként építi fel az egész epizódot.

Ezúttal megint nagyon hangsúlyos volt a dalszerzési folyamat, és nagyon érdekes volt látni, milyen hatással van a srácokra a különleges közeg. Az is nagyon tetszett, ahogy Dave Grohl és Zac Brown egyre inkább megtalálja a közös hangot, aminek a csúcsa a Country Music Awards-os fellépésük, amitől futkosott a hátamon a hideg.

 

Legutóbb azt írtam, hogy a The Feast And The Femine-t még ízlelgetnem kell. Nos, örömmel jelenthetem, hogy azóta megszerettem a dalt, viszont ezúttal a Congregation is feladja a leckét - ez az a típusú Foo szám, amihez nekem elég sok idő kell, hogy tényleg befogadjam. Ilyen volt anno a Wheels is, körülbelül egy év kellett hozzá, hogy ne szkippeljem egyből...

Címkék: zene foo fighters sonic highways

Szólj hozzá!

Sonic Highways 2. rész (Washington D.C.)

Városi Farkas 2014.10.28. 10:26

Amikor Dave Grohl életrajzi könyvét olvastam, nem teljesen értettem, hogy miért is foglalkozik a szerző annyit a washingtoni hardcore-szcéna részletes bemutatásával. Kicsit soknak is éreztem, hogy minden egyes zenekar háttértörténetét oldalakon keresztül kifejtették, miközben például Dave Grohl gyerekkorát letudták egy-két oldalban.

foofighters_sonicHighways_628.JPG

Nos, a Sonic Highways második része után már jobban értem, miért. Tudtam, hogy az olyan bandák, mint a Bad Brains, a Fugazzi vagy a Minor Threat fontos szerepet játszottak ebben az időszakban az amerikai zenei életben, de most összefüggéseiben is láthattam, hogy milyen nagy hatásuk volt egy teljes generációra.

Az még inkább lenyűgözött, hogy Dave Grohl mindennek a kellős közepén csücsült 16-17 évesen, és már akkor eszeveszett módon püfölte a dobokat -  mint ahogy egy elképesztő vhs felvételből ki is derült, amin a Mission Impossible dobosaként őrjöng. És még csak utána jött a Scream...

Ami még nagyon erősen átjött az új epizódból, hogy Dave Grohl mennyire otthon érzi magát ebben a közegben: nem véletlenül csendült fel a Home néhány sora, és nem véletlenül kerültek be (egyébként nagyon cuki) gyerekkori képek a frontemberről. Mi több, pár percre az édesanyjával közösen látjuk.

Volt azonban egy másik, nagyon érdekes vonulata is a Sonic Highways-nek, ez pedig Washington teljesen új arca. Aki nem járt ott személyesen - mint ahogy jómagam - csak a filmekből ismeri az amerikai fővárost, és ez többnyire elég idealizált képet jelent. Nos, Dave Grohl nem félt megmutatni a város sötétebb oldalát: a rengeteg hajléktalant, a lepukkant külvárost, a nyomor szélén tengődő feketéket.

A hard-core punk ikonjait bemutató részletek mellett ez az epizód sokat foglalkozott a go-go műfajjal is, ami számomra teljesen új volt.

Mindent egybevéve a Sonic Highways második része is nagyon tetszett, bár szerintem sok mindenben különbözött a Chicagóról szóló epizódtól. Sokkal kevesebbet láttunk magából a dalszerzési folyamatból, mint ahogy a felvételekből is csak egy-két perc került be. A Foo Fighters rajongóknak ugyanakkor nagyon sok ínyencség volt benne, leginkább Dave Grohl fiatalkori felvételei.

Őszintén szólva az epizódban bemutatott The Feast And The Famine-t nekem még sokat kell ízlelgetnem, nem fogott meg elsőre annyira, mint a Something From Nothing. De látom benne a fantáziát :)

Címkék: zene foo fighters sonic highways

Szólj hozzá!

Sonic Highways 1. rész (Chicago)

Városi Farkas 2014.10.20. 11:28

Amikor lement a Sonic Highways első epizódjának stáblistája, csak ültem bárgyú mosollyal a képernyő előtt, és azt éreztem: mennyire rohadt jó Foo Fighters rajongónak lenni.

Úgy várni a novemberben megjelenő új lemezt, hogy hétről-hétre nemcsak az új dalokat ismerhetem meg, hanem a megszületésük teljes folyamatát, hátterét is, kevés banda rajongójának adatik meg. Maga a koncepció is rendhagyó: nyolc különböző amerikai városban, helyi producerek és zenészlegendák közreműködésével vették fel a dalokat, miközben az egészről profi dokumentumfilm is készül, ami messze túlmutat a Foo Fighters új albumán.

sonic-highways.jpg

Dave Grohl rendezőként az adott város - az első rész esetében Chicago - atmoszféráját és zenei örökségét próbálta megragadni, és egyben a kreatív folyamat részévé tenni. Az epizód végére megszülető Something from nothing szövegében, hangulatában, stílusjegyeiben is hűen visszaadja a Chicago-feelinget. A háttér ismerete nélkül a szerzemény sok rajongónak meglepetéseket tartogat, amiből jól látszik, hogy az új album és az HBO sorozat szerves egészet alkot - a dalok akkor "működnek" igazán, ha láttuk a hozzájuk tartozó részt is.

Grohl mérhetetlen alázattal, ugyanakkor jó adag szentimentalizmussal és szenvedéllyel közelíti meg a témát: a műsor minden másodpercéből sugárzik a zene iránti szerelem. A hangvétel is rendkívül személyes, az első részből kiderül például, hogy mi volt Dave Grohl első koncertélménye, és hogyan változtatta meg az életét. Intim pillanatokból sincs hiány, láthatjuk, milyen baráti légkörben születnek a felvételek, vagy egy pillanatra átszalad a képernyőn Dave Grohl kislánya, miközben az apuka épp egy blueslegendával beszélget.

A sorozatban számos zenei ikon megszólal, de mind közül kiemelném (a többek között az In Uterót készítő) Steve Albinit, akit a rendező is úgy vezet be, hogy "cinikus fasz". Bár a nevét régóta ismertem, a Sonic Higwaysből azt is megtudtam, mennyire elképesztő figura Albini, aki nyugodt szívvel beleböfög az interjúba, vagy kifejti, hogy valójában pókerezésből tartja fenn világhírű stúdióját. Szintén mély nyomot hagyott bennem az új dalban vendégeskedő Cheap Trick gitáros, Rick Nielsen is. 

Korábban a profi szót használtam a dokumentumfilmre, nem véletlenül - a Sonic Highways nagyon okos, jól felépített koncepciót visz végig egy órában, archív felvételekkel, szépen komponált képekkel, feszes vágással. Mintha Dave Grohl a rendezői székben is dobosként gondolkodna...

A Chicagóról szóló rész és dal engem nagyon meggyőzött, a kérdés csak az, hogy hogyan tudja ezt az intenzitást megtartani a többi résznél.

Végezetül nézzük meg, mi is született Chicagóban:

 

Címkék: zene hbo nirvana foo fighters sonic highways

Szólj hozzá!

Az éhezők viadala trilógia

Városi Farkas 2014.10.10. 15:27

Bő egy hónap múlva érkezik a hazai mozikba az új Éhezők viadala film, a Kiválasztott első része, úgyhogy még pont időben vagyok a vonatkozó bejegyzéssel. Addig is nézzük meg az előzetest :)

 

Sajátos helyzetben vagyok a sorozattal, mert hamarabb láttam a történet első két részét filmen, mint olvastam volna - mi több, olyannyira megfogtak a filmek, hogy emiatt akartam minél hamarabb, még az utolsó rész moziba kerülése előtt elolvasni a könyveket. Úgyhogy akiknek tetszettek eddig a filmek, hajrá, tessék elolvasni a trilógiát!

Annyira magával ragadott Katniss története, hogy gyakorlatilag pár hét alatt, "egy szuszra" le is daráltam mindhárom kötetet. Utóbbi kifejezés nem annyira helytálló, mert Az éhezők viadala trilógia amiatt is különleges számomra, mert ez volt életem első ebookként végigolvasott regénye, szóval az a bizonyos egyszuszra elolvasás kötetek helyett egy Kindle-en történt, amit nagyon megszerettem közben. Úgyhogy ez a bejegyzés mindkettőről szól egy kicsit. Kezdjük Katniss-szel.

Azt kell mondjam, hogy a könyvek olvasása után viszonylag elégedett vagyok az eddigi filmadaptációkkal, sőt, igazából hálás vagyok nekik, hogy elolvastam az eredeti sztorit miattuk. Bár sok minden kimaradt a filmekből (leginkább az első rész sántít, a második szerintem már egész korrekt), összességében jól elkapták Az éhezők viadala világát.

Arra nagyon kíváncsi leszek, hogy hogyan tudják a harmadik részt filmesíteni - nekem a végére már nagyon nyomasztó és brutális volt, teljesen kiborított - és itt nem nagyon akarok spoilerezni. Ha már itt tartunk, számomra pont ez a legnagyobb különbség a könyvek és a filmek között: Panem disztópiája sokkal sötétebb és nyomasztóbb olvasva, és sokkal véresebb is.

Engem például kifejezetten kikészítettek a könyvben szereplő mutánsok (leginkább az első rész farkasemberei, akik a filmben gyenge CGI kutyák voltak, és az utolsó rész sziszegő gyíkemberei). Amit még nagyon hiányoltam a filmekből, az Katniss és a néhai édesapjának a kapcsolata, ami azért jelentősen motiválja a főhőst.

004.jpg

Néhány szót az ebookról is...

Elég sokáig ellenálltam az elektronikus könyvolvasóknak, hiszen ahogy a blogomból is kiderül, kifejezetten szeretem a régi könyveket, imádok antikváriumba járni és kincsekre vadászni. Tavaly szülinapomra kaptam az egyik legjobb barátomról egy Kindle-t, amit akkor ugyan kipróbáltam, de pár oldal után félretettem, és gyakorlatilag egy évig elő sem vettem a fiókból. Egészen mostanáig. Be kell valljam, valóban praktikusabb így az olvasás, főleg a tömegközlekedésen. Nincs saját illata vagy röhejes borítója, nincs története és lelke, de az tény, hogy sokkal többet és sokkal gyorsabban olvasok rajta, mint amikor egy keményborítós, több ezer oldalas sci-fit cipelek magammal. Hát így.

Címkék: film ebook adaptáció éhezők viadala

5 komment

Frederik Pohl: Túl a kék eseményhorizonton

Városi Farkas 2014.09.11. 16:13

covers_43603.jpgHa jól emlékszem, 300 forintért akadt kezembe az év elején az Átjáró sorozat második része egyik kedvenc könyvesboltomban az Üllői és Ferenc krt sarkon, és egyből le is csaptam rá, azt hiszem a The Thing egy ponyvakiadásával egyetemben. 

Jó volt visszatérni Pohl sajátos humorú és hangulatú világába, bár őszintén szólva kissé hiányoltam az első könyv posztmodernbe hajló stílusát. Pont azok a részek maradtak ki a folytatásból, amik a legjobban tetszettek Az átjáró-ban: a hirdetések, a programnyelv-részletek, a főszereplő beszélgetései egy pszichológus szoftverrel (utóbbi egy röpke pillanatra feltűnik ugyan).

Másfelől viszont ez a könyv számos új elemmel gazdagította az első rész világát: több a szereplő (bár továbbra is Robin az egyik fő karakter), sokkal fordulatosabb és akciódúsabb, és hát... egyre többet megtudunk a hicsíkről. SPOILERVESZÉLY! Mi több: a végén még fel is bukkannak, és két könyvnyi "teaser kampány" után jó végre velük találkozni. 

A mesterséges intelligencia ebben a könyvben is fontos szerephez jut egyébként, és a történet egyik leginkább szerethető karaktere az Albert Einstein külsejével és gesztusaival felruházott AI. A Túl a kék eseményhorizonton másik legerősebb szereplője a "Legvénebb" névre hallgató szuperintelligens gép.

Az Átjáró sorozat második könyve sem okozott csalódást, így biztos haladok tovább a Pohl történetével...

Coming up next: az Éhezők viadala trilógia, ráadásul ebookként. Wow.

Címkék: sci fi

Szólj hozzá!

Jarmusch vámpírjai: Only Lovers Left Alive

Városi Farkas 2014.08.04. 14:52

Jim Jarmusch az egyik kedvenc rendezőm, amit mi sem jelez jobban, hogy sokszor úgy érzem, az életem egy Jarmusch film, és én is csak egy „szerethetően különös” karakter vagyok valamelyik mozijából. Legutóbbi filmje, A Limits Of Control (Az irányítás határai) ennek ellenére túl sok volt nekem, nagyon nehezen néztem végig, és kevés dolog fogott meg benne igazán.

Március környékén figyeltem fel az Only Lovers Left Alive előzetesére, és a trailer alapján rögtön bele is szerettem. A hétvégén sikerült végre megnézni a Halhatatlan szeretők-et, ami szerintem borzasztóan felszínes és sablonos címfordítás egy ilyen filmnek.

Vegyes érzelmeim/benyomásaim vannak, bár az tény, hogy nagyon nagy hatással volt rám ez a rendhagyó love story. Érzelmileg eléggé kiborított: látva Adam és Eve kapcsolatát, semmi másra sem tudok gondolni, csak arra, hogy bárcsak én is találhatnék magam mellé valakit, aki ennyire megért, aki ennyire passzol hozzám, akivel nem tud elválasztani sem tér, sem idő, mint a filmben emlegetett Einsten elméletben a „spooky action at distance”-ben. Azt hiszem, ennyi elég is a szentimentális ömlengésből.

A két főszereplő karakter zseniális: különösen Tom Hiddleston művészetrajongó vámpírja. A fickó eddig szimpatikus volt Loki miatt, de ezzel a szereppel felírta magát a kedvenc színészeim listájára. Azokat a jeleneteket, amikor Adam zenél a kis odújában, bármeddig el tudnám nézni…

 

Másrészt be kell vallanom, hogy akárcsak a Limits Of Controll esetében, az Only Lovers… tempója is túl lassú néha, főleg, hogy a lényegi cselekmény megint csak minimális. Mintha a film pontosan olyan (majdnem) örökéletű vámpíroknak készülne, mint akikről szól – akiknek teljesen mindegy, hogy egy hangulatkép tíz másodperc, vagy tíz perc. Jobban belegondolva, az egész film nem más, mint egy relatíve röpke szippantás egy teljesen más világból: olyan szeretők életéből, akik szinte minden szempontból többek nálunk, „zombiknál”.

Jarmusch szerencsére hozza a szokott formáját: a rendkívül finom humort, az apró részleteket, a tökéletesen választott filmzenét, a jól választott színészeket. Már csak Bill Murray hiányzik.

Címkék: zene film jim jarmusch

Szólj hozzá!

Végjáték könyv és film

Városi Farkas 2014.07.20. 12:22

Már bő húsz éve olvasok sci-fi könyveket, de érdekes módon Orson Scott Card nevével csak az elmúlt években találkoztam, leginkább az Ender's Game (Végjáték) kapcsán. Ez azért is fura, mert több külföldi fórumon is alapműként emlegetik Scott regényét (és a folytatásokat), sőt, már láttam olyan toplistát is, ahol a legjobb sci-fi könyvnek szavazták meg, evör.

Egyből felkaptam hát a fejem, amikor tavaly láttam a Végjáték film előzetesét, ugyanakkor azt is megfogadtam magamban - hogy okulva a számtalan rossz adaptációból - előbb mindenképp elolvasom a könyvet, mielőtt belevágnék a moziba.

Utóbbi pillanat a napokban jött el, és a jelek szerint nagyon jó döntést hoztam :)

 

Először is: a könyv tényleg zseniális. Alig 3 nap alatt befaltam az egészet, pedig mostanában szégyenszemre csigalassúsággal olvasom a köteteket. Nagyon jó hangulata van, fordulatos a történet, szépen felépített karakterekkel dolgozik, magával ragad és beszippant. Azzal persze vitatkoznék, hogy jobb lenne a Dűnénél, de mindenképp az idei eddigi legjobb könyvélményem.

B967361.JPGEzzel szemben viszont a film óriási csalódás. Pont a legfontosabb részleteket hagyja ki a történetből, és az eredeti mű olvasása nélkül egy érthetetlen, felszínes baromságnak hat. A főszereplő srácnak ugyan átlagos feje van, de sokkal idősebb, mint a könyvben szereplő Ender - pedig pont az a Végjáték egyik legbrutálisabb vonala, hogy mennyire fiatalok a képzésben résztvevő gyerekek, és hogy Ender mennyivel fiatalabb mindenkinél.

Ender testvérei, Valentine és még inkább Peter teljesen elvesztik a jelentőségüket a filmben, pedig az eredeti történetnek ők az igazi mozgatórugói.

És hát Harrison Ford... hogy is mondjam... szar? Persze lehet, hogy nem az ő hibája, hanem a borzasztó forgatókönyvé. Látványilag sem vagyok megelégedve, igazi parasztvakítás, a könyv sokszor nyomasztó hangulata nyomokban sem bukkan fel.

Elég is a filmről, az biztos, hogy Orson Scott Scard is felkerül azoknak az íróknak a listájára, akitől bármikor, bármit szívesen olvasok, már be is van raktározva egy fantasy tőle :)

A geekz is írt róla egy hasonlót...

Címkék: orson scott card sci fi adaptáció dűne

2 komment

Szergej Lukjanyenko: Új őrség

Városi Farkas 2014.04.03. 17:27

ujorseg.jpgAz Őrség-sorozatról már többször is írtam a blogon, például itt és itt, nem csoda hát, ha rég nem látott barátként üdvözöltem Anton Gorogyeckij Fénypárti Mágust és barátait. Igazából közel két éve vártam már, hogy elolvashassam ezt a könyvet, és végre eljutottam lelkileg és anyagilag is oda, hogy a kezembe vehessem.

Mint mindig a Lukjanyenko könyvek esetében, ezt is elég gyorsan befaltam ahhoz képest, hogy egy-egy nehezebb könyvön akár hónapokig el tudok rágódni. Összességében pozitív a benyomásom róla, de be kell vallanom férfiasan, hogy azért nem tépte le a fejemet. Inkább jó volt nosztalgiázni, visszacsöppenni Lukjanyenko sajátos világába.

A főszereplő ezúttal megint Anton, aki nagyon a szívemhez nőtt a többi Őrség-kötetben, de a karaktere mintha kevésbé lenne mélységében kidolgozva, mint korábban. Újra az egész világot (emberi és Másféle egyaránt) érintő döntéseket kell meghoznia, de az igazi motivációi eléggé felszínesek maradnak szerintem.

Szintén csak ötlet szintjén van kidolgozva a könyvben megjelenő Tigris/Hóhér karaktere és valódi szándékai, amit nagyon sajnálok, mert egy igazán erős szereplőt lehetett volna kihozni belőle...

Fanyalgás ide vagy oda, bitang jól esett megint Lukjanyenkót olvasni. Szerencsére van még mit bepótolnom tőle az elmúlt évekből...

 

Címkék: őrség lukjanyenko

Szólj hozzá!

Ukrán sci-fi a javából: Arszen és a játék hatalma

Városi Farkas 2014.03.29. 23:32

arszen_s_a_j_t_k_hatalma_1.jpgRég volt már rá példa, hogy a blogon egy viszonylag friss könyvről írjak. Sajnos az már szomorú aktualitás, hogy az ukránokról most túl sokat is hallunk a hírekben... A Gyacsenko házas- és szerzőpárról már írtam itt a blogon, és az Arszen és a játék hatalma az úgynevezett Metamorfózis-sorozat egy újabb darabja.

Őszintén szólva szinte semmilyen összefüggést nem találtam az Alekszandra és a teremtés növendékeivel, azon kívül, hogy az Arszenben is egy tinédzser élete fordul fel fenekestül. A kiadó az első könyvhöz hasonlóan megint eléggé ügyefogyott módon próbálta népszerűsíteni a könyvet (Egy könyv gyerekeknek -áthúzva- szülőknek -áthúzva- mindenkinek!), nem tudom, miért nem lehet egyszerűen azt mondani, hogy egy fasza kortárs ukrán sci-fi, és kész.

Attól még, hogy a főszereplő tini, ez nem egy ifjúsági regény, vagy mi.

Első ránézésre az Arszen... elég középszerű ötleteket kínál, amit már láthattunk/olvashattunk ezerszer: a virtuális valóság és a valós élet összemosódása elég elcsépelt téma. Mégis azt kell mondanom, hogy a könyvnek többször is sikerült meglepnie, mi több, egészen a történet végéig fent tudta tartani az érdeklődésemet, és a végső csattanó is eléggé nagyot ütött.

Röviden összefoglalva Marina és Szergej Gyacsenko másodjára sem okozott csalódást, és melegen remélem, hogy a Metamorfózis-sorozat további kötetei is megjelennek magyarul.

Címkék: ukrán sci fi gyacsenko

Szólj hozzá!