A dal madárrá avat

Szubjektív könyvajánlók és lemezajánlók egy megrögzött könyvmoly és szobazenész fejéből, aki egyébként sci-fi őrült.

Neveletlen a facebookon

Címkék

adaptáció (3) agave (16) alan dean foster (1) alison (1) alternatív (1) alternatív történelem (3) amy winehouse (1) antikvárium (2) artur c clarke (4) avatar (1) blogger (1) boris vian (3) brandon hackett (1) brian (1) brian w aldiss (7) bruce sterling (1) buddhizmus (4) bulgakov (1) burok (1) dosztojevszkij (3) dűne (6) ebook (1) éhezők viadala (1) embermás (1) fantasy (3) feldmár andrás (2) fighters (1) film (2) fluor (1) fókuszolás (1) foo (1) foo fighters (13) frank (1) frank herbert (9) gondolkozz es gazdagodj (1) halál (2) harry harrison (1) háta (1) hbo (1) hegylakó (1) hello kitty (1) herbert (1) hesse (3) hornby (1) ihm (1) írás (1) isten (1) i blame coco (1) japán földrengés (1) jevgenyij zamjatyin (1) jim jarmusch (1) john carter (1) kilgore (2) kim stanley robinson (2) konyha (2) könyv (2) krauss (1) kritika (1) kurkov (1) kurt (2) laing (1) lukjanyenko (6) márai (1) marketing (3) mcdevitt (1) meditáció (1) megrázó (1) meyer (1) mögött (1) morgan (1) murakami haruki (2) naomi (1) neal stephenson (1) neil gaiman (9) nirvana (6) novik (1) olvasás (1) onetti (2) ördögcsapda (1) óriás (8) őrség (5) orson scott card (1) pekingi ősz (1) példák hullámokra (1) pelevin (8) philip k dick (14) plant (1) ponyva (1) posztmodern (3) pratchet (1) pszichológia (2) queen (1) raising (1) ray bradbury (3) richard (1) robbie williams (1) robert (1) robert charles wilson (1) robert sheckley (1) robert silverberg (2) roger zelazny (4) sand (1) saramago (2) sárkány (1) sci fi (60) shuffle (1) sonic highways (3) stephenie (1) stradivari (1) stratéga (1) szepes mária (1) sziddhárta (1) szorokin (1) sztrugackij (1) született (1) take that (1) tankcsapda (2) terry gilliam (1) terry pratchett (1) történelem (1) trout (2) ugrás az űrbe (1) ukrán (1) ulpius (1) u 2 (2) vadászat (1) valós (1) válság (1) véletlen (1) vers (1) vonnegut (16) william gibson (2) wtf (1) zanzibár (1) zene (15) Címkefelhő

Jarmusch vámpírjai: Only Lovers Left Alive

Városi Farkas 2014.08.04. 14:52

Jim Jarmusch az egyik kedvenc rendezőm, amit mi sem jelez jobban, hogy sokszor úgy érzem, az életem egy Jarmusch film, és én is csak egy „szerethetően különös” karakter vagyok valamelyik mozijából. Legutóbbi filmje, A Limits Of Control (Az irányítás határai) ennek ellenére túl sok volt nekem, nagyon nehezen néztem végig, és kevés dolog fogott meg benne igazán.

Március környékén figyeltem fel az Only Lovers Left Alive előzetesére, és a trailer alapján rögtön bele is szerettem. A hétvégén sikerült végre megnézni a Halhatatlan szeretők-et, ami szerintem borzasztóan felszínes és sablonos címfordítás egy ilyen filmnek.

Vegyes érzelmeim/benyomásaim vannak, bár az tény, hogy nagyon nagy hatással volt rám ez a rendhagyó love story. Érzelmileg eléggé kiborított: látva Adam és Eve kapcsolatát, semmi másra sem tudok gondolni, csak arra, hogy bárcsak én is találhatnék magam mellé valakit, aki ennyire megért, aki ennyire passzol hozzám, akivel nem tud elválasztani sem tér, sem idő, mint a filmben emlegetett Einsten elméletben a „spooky action at distance”-ben. Azt hiszem, ennyi elég is a szentimentális ömlengésből.

A két főszereplő karakter zseniális: különösen Tom Hiddleston művészetrajongó vámpírja. A fickó eddig szimpatikus volt Loki miatt, de ezzel a szereppel felírta magát a kedvenc színészeim listájára. Azokat a jeleneteket, amikor Adam zenél a kis odújában, bármeddig el tudnám nézni…

 

Másrészt be kell vallanom, hogy akárcsak a Limits Of Controll esetében, az Only Lovers… tempója is túl lassú néha, főleg, hogy a lényegi cselekmény megint csak minimális. Mintha a film pontosan olyan (majdnem) örökéletű vámpíroknak készülne, mint akikről szól – akiknek teljesen mindegy, hogy egy hangulatkép tíz másodperc, vagy tíz perc. Jobban belegondolva, az egész film nem más, mint egy relatíve röpke szippantás egy teljesen más világból: olyan szeretők életéből, akik szinte minden szempontból többek nálunk, „zombiknál”.

Jarmusch szerencsére hozza a szokott formáját: a rendkívül finom humort, az apró részleteket, a tökéletesen választott filmzenét, a jól választott színészeket. Már csak Bill Murray hiányzik.

Címkék: zene film jim jarmusch

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://neveletlen.blog.hu/api/trackback/id/tr146572887

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.