Szerző: Brian Herbert és Kevin J. Anderson
Kiadó: Szukits, 2008
El nem tudom mondani, mennyire vártam erre a könyvre, éppen ezért annál nagyobb volt a csalódásom. Aki nem ismerné, a Dűne sorozat befejező könyvéről van szó. Az eredeti történetet Frank Herbert írta, és a ciklus hihetetlen népszerűségét meglovagolva fia, Brian Herbert a mester halála után számos kiegészítő művet írt Kevin J. Andersonnal.
Ebben az esetben azonban nem kiegészítő könyvről van szó, hanem az eredeti történet folytatásáról, és lezárásáról. Az előszó szerint Brian apja hátrahagyott jegyzetei alapján zárta le a rendkívül komplex, évezredenken és galaxisokon, időn és téren átívelő gondolatfolyamot. (Itt jegyezném meg, hogy a laikusok ne valami gagyi ponyva sci-fire gondoljanak, hanem vérbeli tudományos-fantasztikus irodalomra, ahol szociális, vallási, morális kérdéseket boncolgat a szerző, tolkieni részletgazdagsággal - lásd a fremenek kultúrája).
Figyelem, SPOILER veszély!
Visszatérve a mű boncolgatására: ami a legnagyob bajom vele, az a tényleges befejezés. A rengeteg párhuzamos cselekményszálból szinte mindegyik béna heppienddel végződik, a gonoszok megkapják a büntetésüket, minden pozitív hős a neki legmegfelelőbb jutalmat nyeri el. Szerintem ez egyáltalán nem passzol a Dűne világába, túlságosan fekete-fehér. Pont a végtelen sokszínűséget szerettem Herbert könyveiben.
A másik nagy problémám már az előző könyvben is körvonalazódott (A Dűne vadászai): túl sok olyan karakter került vissza a történetbe, akiktől már rég elbúcsúztam. Tudni kell, hogy a sztoriban vannak ún. gholák, ami kvázi klónokat jelent. Az első 4-5 könyvben egy szereplő egymást követő gholái kaptak nagyon fontos szerepet, ami még jót is tett a cselekménynek.
A záróepizódra azonban előkerül az összes olyan szereplő gholája, aki valaha is meghatározó szerepet játszott a Dűnében, ami szerintem elég olcsó húzás, és kissé illúziórombóló is. Ugyancsak kiábrándító az új férgek megjelenése - egyszerűen hülyeség.
Összefoglalva méltatlannak érzem a Dűne befejezését, és ezt a könyvet biztos nem fogom többet elolvasni - az eredeti műveket újra meg újra előveszem, annyira jók.
A kiadás ugyanolyan, mint a többi Szukits féle Dűne: indokolatlanul nagy és nehéz. Leginkább tömegközlekedési eszközökön olvasok, és ezt a bazi nagy kötetet folyton magammal cipelni... jobban kedvelem a puhafedeles, gyűrhető könyveket :)