Úgy tűnik, 2011 a klasszikus sci-fi éve nálam, hiszen egy újabb, a műfaj hőskorából származó könyvet habzsoltam be. Sőt, azt is elárulhatom, hogy legközelebb még mélyebbre merülök, és Aldiss sci-fi történeti munkájába vágok bele. Annyi előnye mindenképp van a dolognak, hogy magyarul elég kevés találat van a neten ezekre a könyvekre, a jelen tárgyalt Zsiványhajóról például még senki sem írt ajánlót, csak a fülszöveget lehet itt-ott megtalálni.
Már maga a kiadó is megér egy misét, a Hajja és fiai elég sok olyan sci-fi és fantasy írást kiadott kvázi ponyvaként, ami igazi kincsnek számít magyarul, köztük több Van Vogt, Poul Anderson és Harry Harrison kötet...
A.E. Van Vogtról is írtam már itt a blogon, nagyon röviden összefoglalva: bár a nagyközönség számára itthon szinte ismeretlen a neve (én is az Agavés sorozat révén találkoztam vele), a tudományos-fantasztikus irodalom aranykorának egyik legnagyobb írójáról van szó. Az Alien-univerzum rajongói viszont jól ismerhetik, hiszen egyes vélemények szerint egyik korai novellájából nyúlták a prédákba tojásokat rakó gyilkológép ötletét. További érdekesség, hogy leghíresebb művét Boris Vian fordította le franciára.
A Zsiványhajó könyvként 1965-ben jelent meg, de három korábbi novellából gyúrta össze Vogt. A közel 50 éve írt történet mind a mai napig aktuális, sőt, egyre aktuálisabb: a túlnépesedő Földről útjára indított csillaghajó útját meséli el a letelepedésre szánt világok kutatása közben. Ami igazán magával ragadott a könyvben, hogy egyszerre el tudtam képzelni látványos blockbusterként, ugyanakkor a Moon stílusú kamaradarabként is. A könyv leginkább azt mutatja be, hogyan korcsosodik el az emberi faj, miután több generáción át bolyong az űrben, szinte remény nélkül. Néha olyan érzésem volt, mintha egy középkorban játszódó, trónviszályokat bemutató történetet olvasnék, máskor viszont a Star Trek Voyager fedélzetén éreztem magam :)
Az biztos, hogy keresni fogom Van Vogt többi könyvét is, na és persze meglátjuk, mit ír róla Aldiss a Trillió éves dáridóban (ezt vehetitek teasernek).