Az Őrség-sorozatról már többször is írtam a blogon, például itt és itt, nem csoda hát, ha rég nem látott barátként üdvözöltem Anton Gorogyeckij Fénypárti Mágust és barátait. Igazából közel két éve vártam már, hogy elolvashassam ezt a könyvet, és végre eljutottam lelkileg és anyagilag is oda, hogy a kezembe vehessem.
Mint mindig a Lukjanyenko könyvek esetében, ezt is elég gyorsan befaltam ahhoz képest, hogy egy-egy nehezebb könyvön akár hónapokig el tudok rágódni. Összességében pozitív a benyomásom róla, de be kell vallanom férfiasan, hogy azért nem tépte le a fejemet. Inkább jó volt nosztalgiázni, visszacsöppenni Lukjanyenko sajátos világába.
A főszereplő ezúttal megint Anton, aki nagyon a szívemhez nőtt a többi Őrség-kötetben, de a karaktere mintha kevésbé lenne mélységében kidolgozva, mint korábban. Újra az egész világot (emberi és Másféle egyaránt) érintő döntéseket kell meghoznia, de az igazi motivációi eléggé felszínesek maradnak szerintem.
Szintén csak ötlet szintjén van kidolgozva a könyvben megjelenő Tigris/Hóhér karaktere és valódi szándékai, amit nagyon sajnálok, mert egy igazán erős szereplőt lehetett volna kihozni belőle...
Fanyalgás ide vagy oda, bitang jól esett megint Lukjanyenkót olvasni. Szerencsére van még mit bepótolnom tőle az elmúlt évekből...
