Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én már nagyon várom a tavaszt, ezért stílszerűen a Helliconia: Tavasz című könyvvel ébresztem fel tetszhalott állapotából a Neveletlen blogot. Természetesen az elmúlt bő fél évben is olvastam, de egyszerűen nem jutottam oda, hogy le is írjam róluk, amit gondolok. Újévi fogadalmaim között viszont ott volt, hogy idén megint visszatérek az online olvasónaplómhoz ;)
Amíg Aldisst külföldön az egyik legnagyobb sci-fi guruk között emlegetik, addig itthon elég mostoha helyzetben van a szerző, és csupa igénytelen kiadás látott már napvilágot a műveiből, melyekről a blogon is írtam itt és itt.
Sajnos ez alól a Helliconia... sem kivétel, és a viszonylag elfogadható borító ellenére a Tájfun kiadó 1992-es verziója a kiadó nevéhez illően katasztrofális: körülbelül a regény felétől az addig tűrhető szintű fordítás egyik oldalról a másikra szinte olvashatatlanná válik. Rosszabb, mintha Google Translate-tel készült volna... amit azért is nagyon sajnálok, mert érződik, hogy a regény egyik erőssége pont Aldiss hihetetlen részletes és szemléletes leírásaiban rejlik.
A könyv elsőre fantasy-nak tűnik, de úgy 150 oldal után bejön egy enyhe sci-fi-s csavar a képbe, ami engem nagyon meglepett, ugyanakkor sokkal érdekesebbé tette az addig kicsit lassan építkező történetet. Sajnos a könyv végéig ez a vonal csak minimálisan bontakozik ki, így már nem fogom megtudni, hogy Aldiss hogyan köti össze a bolygó lakosainak világát a körülötte keringő megfigyelőállomáséval. Hacsak valamelyik hazai kiadó nem vállalja be, hogy rendesen kiadja a trilógiát... Az is meglepett, hogy itthon többen is foglalkoztak a könyvvel, egy nagyon részletes ajánlót itt olvashattok. Ugyanitt érdemes elolvasni a kommenteket is :)
