Kiadó: Móra, 1989
Ha már az előző könyvnél filmeket emlegettem, Sheckley esetében is beugrott jó néhány filmcím, többek között a Menekülés Absolomból, A Menekülő ember, és A pusztító is, bár utóbbit állítólag Nemere Istvántól nyúlták a készítők, csak nem volt elég pénze beperelni őket. A wikipédia szerint A menekülő ember inkább Sheckley egyik novellájával mutat elég sok hasonlóságot, noha hivatalosan Stephen King-hez társítja a nagyérdemű a történetet.
A lényeg, hogy újabb hiányosságot pótoltam sci-fi téren, éppen ideje volt valamit olvasnom sheckleytől is. Bár a már említett szócikk alapján Robert igazán a novellákban volt jó...
Nem voltak elvárásaim A státuszcivilizációval kapcsolatban, tulajdonképpen épp ez akadt a kezembe, azért kezdtem el olvasni. Ehhez képest nagyon pozitív csalódás ért, egy egyszerre pörgős, akciódús, mégis elgondolkodtató sztorit kaptam, amiből nem hiányzott a feketehumor és némi moralizálás sem, szóval pont nekem találták ki.
Nagyon tömören összefoglalva egy antiutópiáról van szó, ami kvázi a globalizáció szélsőséges verzióját vázolja, ugyanakkor van benne bőven társadalomkritika is. Ami igazán érdekes volt a könyvben, az az utolsó néhány fejezet, de nem akarok túl spoileres lenni. A lényeg, hogy az elbeszélés stílusa és hangvétele éles kanyart vesz a végére, és a kezdeti akciófilmes pörgés sokkal inkább filózgatásba megy át... de ez nem megy a történet rovására, sőt.
Sheckley elsőre meggyőzött, szóval keresni fogom a többi írását is.
