Előző posztomban sokat emlegettem a Galaktika/Kozmosz sorozatot, és annak "klasszikus" darabjait. Azt hiszem, A tibeti orgona is ezek közé tartozik, sőt, tulajdonképpen minden Szepes Mária könyv, ami megjelent a szériában.
A nagyközönség számára a szerzőnő elsősorban ezoterikus témájú könyveiről, vagy a blogban már korábban tárgyalt Vörös oroszlán kapcsán ismert, pedig a hölgy messze az egyik legjobb női sci-fi szerző Európában (még akkor is, ha ennek a kijelentésnek van némi hímsoviniszta felhangja).
Erre jó bizonyíték az 1987-ben megjelent A tibeti orgona is, ami olykor megdöbbentően pontosan ábrázolja a jövő (azaz számunkra a jelen) természeti és társadalmi katasztrófáit.
Egy-egy nyomasztó leírásnál konkrétan bevillantak a fejembe a híradóban látott szörnyű képsorok. Persze a nem olyan váratlan jövőkép megálmodása számtalan SF szerzőről elmondható, de Szepes Mária - anyanyelvemen írt - látomásai intenzívebbek, mint bármelyik külföldi író lefordított víziója.
Persze a műből nem hiányozhatnak a Szepes Máriától már megszokott témák sem: a sodró lendületű, izgalmas történetben egyaránt felbukkannak vallási, filozófiai, és ezoterikus utalások is, sőt a történet egyfajta modern teremtés mítosznak is tekinthető.
Ami újfent lenyűgözött, az az írónő egyszerre könnyed, mégis végletekig kifinomult stílusa, ami teljesen egyedülálló olvasási élményt nyújt.
