Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de engem egyszerűen lenyűgöznek azok a fényképek, amik a különböző Mars-járókról érkeztek/érkeznek. A Curiosity leszállását mutató stop-motion videótól például borsódzik a hátam, hihetetlen, hogy a laptop előtt ülve gyakorlatilag részt vehetünk a Mars meghódításában. Ilyenkor eszembe jut az a rengeteg szerző, akik ötven-hatvan, sőt akár 100 évvel ezelőtt már erről álmodoztak. A korábbi képekből összerakott panorámaképpel pedig órákig el tudnék szórakozni.
Ami a furcsa egészben, hogy nem érzem a többi emberen (értsd: a közvetlen környezetem) a lelkesedést a Curiosity-vel kapcsolatban. Egy-két ismerősömet megmozgatta a dolog, de korántsem hozza lázba őket a téma. (Pedig már mémek is vannak :) ) Nyilván, most mindenki az Olimpián pörög...
Azon filóztam, hogy ez amiatt lehet, mert egész egyszerűen már teljesen természetes dolognak vesszük, hogy mindenféle szondákat/műholdakat/satöbbi küldünk ki az űrbe, hogy csodálatos fotókat készítünk születő és haldokló galaxisokról, hogy már vannak űrturisták, hogy találunk a Földhöz hasonló bolygókat, hogy a technika már ott tart, hogy internetes streamen követhetjük a NASA akcióit, hogy hozzáférhetünk a Curiosity-ről érkező nyers fotókhoz, és így tovább.
Pedig ezek egyáltalán nem hétköznapi dolgok, hanem csodák. Persze lehet, hogy csak én vagyok túl szentimentális, és túl sok sci-fit olvasok. Ti mit gondoltok?
