Elsőre nem akaródzott belevágni ebbe a könyvbe, mert úgy voltam vele, hogy A holtsáv című filmadaptáció után nincs sok értelme úgy elolvasnom, hogy tudom a történet csattanóját. Aztán szép lassan leesett, hogy A holtsáv nem Silverberg regényéből készült, hanem Stephen King azonos című írásából.
Ennek fényében viszont nem igazán értem, hogy Silverberg rajongói hogy nem kiáltanak hatalmas PLÁGIUM-ot: mindkét történet (nagyon leegyszerűsítve persze) arról szól, hogy a jövőbelátás képességével megáldott főszereplő milyen rémisztő jövőképet lát az Egyesült Államok elnökéről, és hogy erre hogy reagál. Tudom, ez így eléggé sarkítás, más a két sztori fókusza, súlyozása, felépítése, de ettől függetlenül nekem túl sok a hasonló elem.
Ha már az összehasonlításnál tartunk - ami nekem fejlövésem -, a Jövőbelátó ember megközelítése sokban emlékeztetett Frank Herbert Dűne ciklusának vonatkozó elemeire. Ez a párhuzam viszont sokkal pozitívabb, mint a Stephen King-féle: Silverberg legalább olyan érzékenységgel közelíti meg a jövőbelátás paradoxonait és emberi oldalát, mint Herbert. A saját halálát újra meg újra átélő, és ezt a tényt teljes közönnyel kezelő Carvajal figurája például sokban emlékeztet Paul és Leto Atreidesre.
Visszatérve a Holtsávra, ebből ráadásul C-kategóriás filmsorozat is készült, amibe többször bele is futottam már valamelyik kereskedelmi csatornán. A tévés verzió bugyutasága és felszínessége nagyon jól kiemeli Silverberg könyvének előnyeit: ő nem éri be azzal, hogy azt ábrázolja, milyen, ha valaki megálmodja a jövőt. Ehelyett azt mutatja be, hogy a háttérben milyen lelki folyamatok zajlanak le, milyen kérdések, milyen kétségek merülnek fel magában a "prófétában". Emellett a Jövőlátó ember számos társadalmi/szociális/morális kérdést is feszeget, mindezt nagyon finom iróniával fűszerezve. Csillagos ötös.
