Szerző: Kim Stanley Robinson
Kiadó: Metropolis Media, 2009
Elcsépelt szófordulattal élve nagy fába vágta a fejszéjét Kim Stanley Robinson A rizs és só évei megírásával. Még erőltetettebb folytatással élve, az a helyzet, hogy nem tört bele a bicskája, épp ellenkezőleg, úgy felaprította azt a bizonyos fát, hogy csak na. Hogy érthető is legyen ez a szózavar: Robinson egy olyan alternatív történelmi regényt írt, ahol még arra is tudott figyelni, hogy az egyes karaktereket több reinkarnáción keresztül ábrázolja a képzelt világban.
Korábban már értekeztem Nick Hornby nyomán az alternatív történelmi regényekről, azonban a szerző számomra új szintre emelte a műfajt. Eddig ugyanis csak olyan könyveket olvastam, amik a közeget megtartották, és csak egy-két dolgot helyettesíttetek be egy oda nem illő elemmel (pl. sárkányok a napóleoni háborúkban). Ehelyett Robinson több ezer évnyi történelmet gondolt újra, elképesztő részletességgel.
Ami nem tetszett benne, az a történetvezetés következetlensége. Eleinte van mesélő, aki hirtelen eltűnik... ugyanígy azt sem tudtam megérteni, hogy miért kapnak egyes időszakok/karakterek nagyobb hangsúlyt a többinél. Pont a számomra legérdekesebb vonulat - az amerikai indiánoknál reformokat indító ronin története - alig pár oldalt kapott a 600 (!) oldalas regényben, míg egyes, kevésbé érdekes szereplők akár 100 oldalon át is uralták a sztorit.
A befejezéssel sem vagyok száz százalékig elégedett, bár lehet, hogy csak nem értem igazán. Az a helyzet, hogy A rizs és a só évei-t szerintem akkor lehet igazán értékelni, ha az olvasó a megfelelő történelmi háttéranyag birtokában mindig el tudja helyezni magában Robinson alternatív világát. Szégyen-gyalázat, de ez nekem nem sikerült. Ettől függetlenül "riszpetta", azaz riszpekt egy ilyen komplexitású mű megírásához.
