Szerző: Szepes Mária
Kiadó: Kozmosz, 1984
Újabb nagy hiányosságot pótoltam be, éppen ideje volt már az egyik legfontosabb hazai ezoterikus és sci-fi írónőtől is olvasnom valamit. Tudományos-fantasztikus regényei évek óta ott voltak a gyűjteményemben, és a Szerelem mágiája című kötetet is elég régen kaptam egy barátomtól, azonban én mégis A vörös oroszlánt éreztem a legfontosabbnak.
Nem akarom ebben a posztban a mű sorsát és jelentőségét elemezni, mert erről bőven írnak nálam tájékozottabb emberek is, például elég sok információ található ebben a wikipédiás szócikkben.
Inkább a benyomásaimat írom le röviden, hiszen ez a blog részben egy szubjektív olvasónapló (vagy mi). Szepes Máriát nagyon jó írónak tartom A vörös oroszlán alapján: gyönyörűen fogalmaz, nagyszerű mesélő, a mű hemzseg a jobbnál jobb jellemábrázolásoktól, gyötrő vízióktól, elvarázsolt és misztikus jelenetektől.
Ugyanakkor lenyűgöző részletességgel járja körül az alkimisták világát, arról nem is beszélve, hogy a magyar irodalomban ő volt az első, aki egy újra és újra újjászülétő karakter évszázadokon átívelő történetét meséli el. A magával ragadó stílusra jó példa, hogy A vörös oroszlán olvasása közben többször is azt éreztem, hogy elő kell vegyek egy tollat, és le kell írjam a legutóbbi pár mondatot, mert annyira szépek.
Szintén ki kell emeljem a könyvben rejlő mély bölcsességet: a sorok között rendkívül értékes gondolatokra, követendő világképre talál az olvasó... nem véletlenül áll Szepes Mária sírkövén az "író és spirituális tanító" mondat. Riszpekt.
