Nem, nem írtam el, tényleg csak egy T betű a bő 600 oldalas regény címe. Pelevin vonzódik a rövidítésekhez, volt már Generation P, Empire V, P5, most pedig eljutott az árva T-hez. Spontán ajándénkként kaptam a könyvet, nem tudtam róla, hogy van új regénye a mesternek, így szinte azonnal rá is vetettem magam. 

 

Őszintén szólva az egyik legnehezebben emészthető könyvének tartom az eddigiek közül, hiába olvasmányos. Hemzseg a rendhagyó ötletektől, irodalmi utalásoktól, váratlan fordulatoktól, de sokszor túluntúl is elvont filozofálgatása megy át ahhoz, hogy igazán élvezhető legyen. Más kérdés, hogy egy könyv nem attól lesz jó, hogy könnyen emészthető, sőt...

 

Tipikusan "Pelevines" mű, a szerző kedvenc fejlövéseivel, mégis nehéz eldönteni, miről is van szó igazán. Buddhista tanmese, sajátos tisztelgés az orosz irodalom nagyjai előtt, éles kritika a kortárs irodalomról, ars poetica, netán gúnyrajz? Mit lehet kezdeni egy olyan történettel, amiben Tolsztoj (azaz T) már az első oldalakon Batmant megszégyenítő akcióhősként veti le magát egy száguldó vonatból a háborgó folyóba, Dosztojevszkij pedig egy zombihentelős FPS (E/1 lövöldőzős játék) főhőse? Persze mit is várhatnánk Pelevintől, aki a Minotaurusz mítoszát képes volt egy csetszobában zajló párbeszédként értelmezni...

 

Le a kalappal M. Nagy Miklós fordító előtt, aki jól át tudta ültetni magyarra Pelevin időben és műfajokban ide-oda ugráló agymenését, és külön köszönet a hasznos lábjegyzetekért, amivel az olyan kulturális utalásokra hívja fel a figyelmet, amit egy átlag tájékozottságú olvasó (mint én), nem venne észre.

 

Pelevin feladta a leckét a T-vel - különösen az utolsó pár oldallal. Azt hiszem, egy darabig emésztenem kell a könyvet, talán a következő regényéig elég is lesz az idő.