Az elmúlt jónéhány könyvélményem nagyon pozitív volt, mindig szinte csak hiperlatívuszokban tudtam róluk írni, el kellett hát jönnie a szomorú pillanatnak, amikor csalódok egy könyvben.
A Metró 2033-mal már szemeztem egy ideje, és akkor jutottam végső döntésre, miután elkezdtem játszani a belőle készült FPS játékkal. Bár csak az első néhány küldetést csináltam végig, és rendesen befosatott, nagyon magával ragadott a hangulata.
Éppen ezért viszonylag korán abba is hagytam a játékot, és minél hamarabb el akartam olvasni a könyvet. Amiatt is nagyon kíváncsi voltam rá, mert nagyon szeretem az orosz (és egykori szovjet) szerzőket, különösen a kortárs szerzőket, legyen szó akár szépirodalomól (Pelevin), akár sci-firől (Lukjanyenko). Úgy érzem, kicsit orosz lelkem van, nem véletlenül képzeltem magam Miskin hercegnek tizenhat évesen.
A velem egyidős Dmitry Glukhovsky nagyon sok labdát feldob magasra a könyvben, és szinte egyiket sem csapja le. A helyzetből sokkal többet ki lehetne hozni: a történet egy atomkatasztrófa után játszódik a moszkvai metró járataiban, és a túlélők hétköznapjait, viszontagságait próbálja bemutatni.
Szörnyen hiányzik a könyvből az a jellegzetes orosz fíling, ami korábban emlegetett kedvenceim szinte minden sorából árad, nem is beszélve a nagy elődökről, mint a Sztrugackij fivérek, vagy bármelyik klasszikus orosz szerző.
Nehéz azonosulni a főszereplővel, Artyommal, mert nincs eléggé kidolgozva a karaktere, és nem teremt eléggé intim viszonyt az olvasóval, még akkor se, ha folyton erőlteti a szerző a srác álmait. Lukjanyenko Őrség-sorozata például pont a főszereplő, Anton miatt annyira szerethető (többek között).
A sztori zavaros, kínosan hosszú, és túl sok mindent akar mondani: vannak benne fasiszták, kommunisták, vallási fanatikusok, kannibálok, mutánsok, kasztrendszer, de mindez nem a Frank Herbert-féle komplexitásban, inkább csak átgondolatlan összevisszaságban. Sőt, maga a történetvezetés leginkább egy népmesére emlékeztet: az árva legény elindul, hogy megmentse a faluját, hosszasan bolyong, próbák során esik keresztül...
Nem tudom, hogy csak a magyar kiadás hibája-e, de nagyon hiányzok a könyvből egy részletes metrótérkép, ahol követni lehetne Artyom utazásait, főleg, hogy a sztoriban többféle térképet is emlegetnek.
Ugyanilyen hiányosság, hogy az egész műben összesen 1 lábjegyzet szerepel, ahol hivatkozik a fordító egy népdal eredeti fordítására, de sem az állomások oroszul használt neveiről, sem a sajátosan orosz szokásokról/kifejezésekről egy árva magyarázat nincs a könyvben, ami egy Pelevin vagy Lukjanyenko kötetnél szinte elképzelhetetlen. Ha valami gagyi kiadóról lenne szó, akkor még megérteném, de az Európa Kiadótól ennél többet várnék el...
Tudnék még sokáig trollkodni, de nincs sok értelme. Sajnálom ezt a pár hetet, amit erre a könyvre pazaroltam, és inkább játszok egy jót a játékkal. Ja, és a folytatás (mert ilyen is van, csak tudnám, minek) közelébe sem megyek, az tuti.
Update: most láttam, hogy az újabb kiadásban már van térkép... Lehet, hogy csak én kaptam hibás példányt, vagy észbe kapott a kiadó?
