Azzal a felvetéssel akartam kezdeni ezt a posztot, hogy - saját magam szórakoztatásán kívül - akkor látom igazán értelmét a blogolásnak, ha olyan könyvről írhatok, amiről még senki sem írt. Párszor belefutottam már ilyen kötetbe, és őszintén szólva az Aglaja esetében is erre számítottam. Ugyanakkor nem vagyok önző: kifejezetten megörültem, amikor azt láttam, hogy rajtam kívül már más is felfedezte Jerzy Sosnowski remekművét, és írt is róla ajánlót.
Az Aglaja tipikusan olyan "kincs", amire annyira szeretek vadászni a könyvesboltokban: pár száz forintért vettem egy leárazáson, kizárólag a különös címe és a jól eltalált borítója alapján. Még a fülszöveget sem tudtam elolvasni, mert be volt fóliázva. Pedig utólag azt kell mondanom, hogy azon ritka fülszövegek egyike, ami nem lövi le előre a poént, nem vezet félre, és fel is kelti a figyelmet.
Még inkább felkeltette volna az érdeklődésem a könyv iránt a könyv végén található köszönetnyilvánítás, ahol többek között Stanislaw Lem, Philip K. Dick és a Coen testvérek neve is előkerül. Így viszont a könyvnek türelmesen meg kellett várnia a polcon, amíg véletlenül a kezembe akad, évekkel azután, hogy megvettem. Hálátlan szerep, tudom.
Egy könyv/film/lemez akkor üt igazán, ha az ember nem számít semmire, nincs prekoncepciója. Az Aglaja először a stílusával ragadott meg, aztán a lassan kibontakozó történettel, majd a csavarokkal, nézőpontváltásokkal. Furfangosan felépített mű, ami inkább egy szimfonikus komolyzenei darabra emlékeztet. A köszönetben kiemelt szerzők hatása egyértelműen érezhető, az Aglajában megvan Lem gyönyörűen kidolgozott fantasztikuma, a Dick-féle bizonytalanság, ugyanakkor az egész könyv nagyon könnyen elképzelhető egy Coen-féle beforgatós filmként is. És hogy miről szól? Megszállottságról, szerelemről, politikáról, komolyzenéről, irodalomról és filozófiáról... szóval csak semmi komoly :)
Csillagos ötös, többször olvasandó.
